Gyorsan romló ételekre vonatkozó rendelkezések ÁSZF alkalmazása esetén
Az Általános Szerződési Feltétel (a továbbiakban: ÁSZF) az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából, egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül, előre határoz, meg és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.
Az ÁSZF a gazdasági életben, gyakran megjelenő szerződéskötési forma. Amelynek indoka, hogy a piacon megjelenő árukra és szolgáltatásokra vonatkozó megállapodások, számos alkalommal tömegesen és azonos feltételek mellett köttetnek. Ámbár a Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: PTK) alkalmazásának további feltételeiről is rendelkezik. Az ÁSZF alkalmazása a vállalkozások vállalkozásokkal, valamint fogyasztókkal kötött szerződéseikben is megjelennek.
Abban az esetben, ha az ÁSZF alkalmazója gyorsan romló termékek felhasználásával és szállításával foglalkozik, akkor a gyorsan romló élelmiszerek nemzetközi szállításáról és az ilyen szállításhoz használt különleges szállítóeszközökről szóló 2561989. (III. 17.) MT rendelet, a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet, és az 57/2010. ( V.7.) FVM rendeletben foglaltak az irányadók. Megjegyezném, hogy ebben az esetben a jegyzők és a járási állategészségügyi és élelmiszert ellenőrző hivatalok szerepe is fontos, hiszen egyes termékek forgalmazása, például: a hűtött cukrászati termékek, csak e hatóságok által kiadott engedélyek birtokában forgalmazhatók.
Mai rohanó világunkban az általunk fogyasztott termékek nagy része, mások által előállított. Az élelmiszerek fontosságga, az emberi fogyasztással, így az emberi szervezettel való közvetlen találkozása miatt kiemelkedő. Nélkülözhetetlen annak biztonsága, a későbbi károkat, esetleges veszélyeket elkerülve, megelőzve. Az élelmiszer minősége, az élelmiszer tulajdonsága, mely szerint alkalmas a törvény rendelkezéseinek, a fogyasztók által kívánt minőségi követelményeknek.
A gyorsan romló áruk kategóriájába sorolhatjuk különösen:
- a húsokat, húskészítményeket
- a halak
- a tej- tejtermékek
- zöldségek, gyümölcsök
- fagyasztott élelmiszerek
Napjainkban megszokottá vált az internet használat így, az interneten történő fogyasztási cikkek, köztük az ételek, a gyorsan romló ételek rendelése is.
A NÉBIH mint felelős Hivatal, nem kevés figyelmet fordít a feltűntetendő adatok szabályozásra és a megfelelő vizsgálatok elvégzésre. Még most sem tudják sokana piacon hogy, milyen kötelezettség terheli a vállalkozót, a termékekkel kapcsolatban, amikor a kiemelten fontos adatokról beszelünk, melyek az azonosítást szolgálják.
Ilyen:
- az élelmiszer nevének meghatározása
- az összetevők megjelölése
- allergiát, intoleranciát kiváltó összetevők
- a nettó mennyiség feltűntetése
- tárolási és felhasználási kikötések
- vállalkozás meghatározása (NÉV, CÍM, CÉGNÉV)
- származási ország, ha erről jogszabály rendelkezik
- felhasználási útmutató, jogszabályban meghatározott esetekben illetve a gyakorlat szerint enélkül felhasználása nehezedik, vagy nem lehetséges
- alkoholtartalom megjelölése
- tápérték, amely 2016-ban került bevezetésre
Az ellenőrzés megvalósítása során, a hatóság célja a fogyasztók, így az emberi szervezet védelme, a jogszabályi követelmények megtartása és a terméket értékesítő segítése, a helyes irány mutatása.
A termék szállítását végző feladata, a szállításra alkalmas csomagolás, higiéniai követelmények megtartása, gépjármű, és személyzeti feltételek érvényesítése.
Ezen túlmenően, a Magyarországi cégeknek garantálniuk kell a 14 napos, indoklás nélküli elállási jogot. Azonban gyorsan romló termékeknél ez nem minden esetnem garantálható. Hisz a terméket vásárló nem gyakorolhatja a törvényben biztosított jogait, meghatározott esetekben. Melyeket a FVKR. 29. §-a sorol fel.
E rövid elemzés után fontos kiemelni, hogy ÁSZF alkalmazása esetén, annak tartalma az irányadó. Az ÁSZF alapján létrejövő szerződésekben nem érvényesülnek a klasszikus szerződéskötési mechanizmusok garanciái, mivel az alkufolyamat elmarad.