A versenytilalmi megállapodás tudnivalói

márc 31, 2021 | Cégügyek

A versenytilalmi megállapodás hasznos jogi eszköz, amellyel megakadályozható, hogy egy korábbi alkalmazott bizonyos ideig konkurens vállalatnál vállaljon munkát. Ennek köszönhetően nem sérülnek vagy kerülnek veszélybe a munkáltató jogos gazdasági érdekei. Cikkünkből megismerheti a versenytilalmi megállapodás pontos fogalmát és működését a gyakorlatban.

Mit jelent a versenytilalmi megállapodás?

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 228. § (1.) bekezdése így fogalmaz: „A munkavállaló nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné”. Más szóval a munkavállaló a versenytilalmi megállapodással kötelezi magát arra, hogy meghatározott ideig – de a munkaviszony megszűnését követően legalább két évig – tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely a munkáltatót hátrányosan érintheti.

Miért van szükség a versenytilalmi megállapodásra?

Abban az esetben, amikor a munkavállalónak bármilyen okból kifolyólag megszűnik a munkaviszonya, a munkáltató számára komoly fejtörést okozhat, ha volt alkalmazottja konkurens munkahelyen kezd el dolgozni. Az olyan munkáknál, ahol a munkáltató szakértelme, tapasztalata és piaci ismeretei rendkívül lényegesek az eredményességéhez, a versenytárshoz történő „átigazolás” hatalmas hátrányt jelent.

Általában azokon a területeken szoktak versenytilalmi megállapodást kötni, ahol jelentős befolyással bírnak a személyes kapcsolatok és az egyénhez kötött tudás. Ide tartoznak például a különböző kutatási területek, informatika, marketing, média, nagykereskedelem, de egyes sporthoz vagy vendéglátáshoz kapcsolódó szolgáltatások is. Ha ezeken a területeken belül egy kulcsfontosságú munkavállaló a volt munkáltatója vetélytársnál kezd el tevékenykedni, az jelentősen megváltoztathatja a piaci viszonyokat.

versenytilalmi megállapodás

(Képforrás: Freepik.com)

Milyen kötelezettségekkel jár egy versenytilalmi megállapodás?

Amikor a munkáltató és a munkavállaló megköti a versenytilalmi megállapodást, mindkét fél kötelezettséget vállal a másik irányába. Utóbbi vállalja, hogy minden magatartástól tartózkodik, amely korábbi munkaadója érdekeit sérti vagy veszélyezteti. Ez számos cselekedetet magában foglalhat, és ide tartozik az is, amikor a munkavállaló egy hasonló területen tevékenykedő személynek kezd el dolgozni.

A munkáltató köteles a munkavállaló számára ellenértéket fizetnie az általa vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében. Az összeg mértéke főleg attól függ, hogy a munkavállalót a versenytilalmi megállapodás milyen mértékben korlátozza a későbbi munkaszerzésben. Az ellenérték minimum egyharmada a munkavállalói bérnek, amelyet a volt munkatárs a megállapodás ideje alatt kap.

A versenytilalmi megállapodás megkötésénél mindenképp megfelelő módon kell rögzíteni a felek kötelezettségeit.

A munkavállaló részéről:

  • azokat a magatartásokat, amelyektől tartózkodni köteles,
  • az időtartamot, ameddig szükséges eleget tenni a megállapodásban foglaltaknak.

A munkáltató részéről:

  • a munkavállaló kötelezettségvállalásáért fizetett ellenérték összegét,
  • az ellenértéket mikor és milyen módon kell fizetnie.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

A versenytilalmi megállapodástól egy bizonyos ideig a felek elállhatnak, amiről nyilatkozniuk kell a határidő lejártáig. Ezt követően a munkavállaló követelheti az előre meghatározott összeget, viszont onnantól neki is teljesítenie kell az általa vállaltakat. Amennyiben valamelyik fél mégis eláll a versenytilalmi megállapodástól, akkor a felek szabadulnak a kötelezettségek alól: a munkavállaló bármilyen területen nyugodtan munkába állhat, a munkáltató pedig nem köteles megfizetni az ellenérték összegét.

A munkáltató a megállapodásban meghatározott ellenértéket többféle módon is kifizetheti a munkavállalónak. Rendezheti a megbeszélt összeget a munkavállaló munkaviszonyának megszűnésének pillanatától, vagy akár havi kifizetés formájában is.

Utóbbi esetben a munkaadó csak akkor követelheti vissza az összeget, ha a munkavállaló megszegi a versenytilalmi megállapodást. Más a helyzet azonban akkor, amikor már megállapodtak a havonta történő fizetésben a felek, a munkaviszony viszont csak rövid ideig tart. Ha a havi kifizetés összege ilyenkor nem éri el a törvényben foglaltakat, a munkavállaló kiegészítést követelhet.

Versenytilalmi megállapodás kötésekor érdemes szakértő segítségét kérni, hogy pontosan írásba lehessen foglalni a felek kötelezettségeit. Miután sokszor komolyan utána kell járni, hogy a munkavállaló valóban betartotta-e a kötelezettségét, ügyvéd szakember segítségével hatékonyan tudjuk érvényesíteni jogainkat.

Hasznosnak találta bejegyzésünket? Akkor olvassa el Váláskor vagyonmegosztás: kinek mennyi jár? című cikkünket is!

Legutóbbi bejegyzések

Kaució: alapvető tudnivalók al- és főbérlőknek

Rengeteg magyar él albérletben és találkozott már a kaució fogalmával, sőt ki is fizette azt. Ennek ellenére sokak számára továbbra sem mindig egyértelmű néhány dolog ezzel kapcsolatban. Például, hogy mi az a kaució pontosan, miért fizetjük, vagy mi alapján számítja...